XIII. Zuglói Polgári Esték – Dr. Solymosi-Tari Emőke, Záborszky Kálmán
A Szeretjük Zuglót Egyesület közreműködésével 13. alkalommal megszervezett hagyományos polgári estünkre két, jeles zuglói zeneművészt hívtunk meg.
Az idén Széchenyi díjjal kitüntetett Dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja és az idén Kossuth díjjal kitüntetett Záborszky Kálmán a Szent István Filharmonikusok vezető karmestere, művészeti vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Zugló Díszpolgára, egyesületi tagtársunk voltak a vendégeink Zugló egyik leggyönyörűbb termében, a Vakok Iskolája Nádor Termében.
A vendégekkel – a szokásoknak megfelelően – Borbély Ádám önkormányzati képviselő beszélgetett.
Dr. Solymosi-Tari Emőke egy mini előadást is tartott két olyan előadássorozatról, amelyek igazi hungarikumok, zuglói értékek.
Az egyik a zenekar Pastorale sorozata, amely a családoknak kínál közös élőzenei élményt, a másik pedig a Felfedezőúton nevet viselő komplex élőzenei sorozat, amelyet óvodáskortól a gimnáziumig , vagyis 3 éves kortól 18 éves korig szerveznek gyermekeknek. A magas minőséget képviselő kultúra, az élő komolyzene megismertetése ezzel a módszerrel, komplex módon – a zene, a tánc, a film, a próza – segítségével jut el a fiatalokhoz és teszi lehetővé, annak igazi élményként való megélését. Ezt a programot Zuglóban 2011-ben, az akkori fideszes városvezetés támogatásával indították és minden évben valamennyi korosztály ingyenesen vehet részt az előadásokon.
Az est végén vendégfogadás keretében kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt.
A program a MIniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Városi Civil Alap támogatásával valósult meg.